Elkapott, gyönyörű pillanatok

 

 

Egy unoka

 

Sütött a Nap,

                és fájt a jaj.

de nem volt semmi,

                semmi baj.

Csak egy új gyermek

                született…

és fent a Nap sírt-

nevetett.

 

Beremend, 2000. Október 04. Hajnal.

 

                                     Alföldi József

 

Újjászületés

(vázlat)

 

Én ott vagyok az unokámban

- a fiamon át, nemcsak külső vonásaiban -

ő most indul a nagy útra

csak játszom vele… nem nevelem,

tőlem csak példát lát - jót vagy rosszat

- így együtt tanulunk élni… én újra.

 

Az unokám lassan beszélni kezd,

Szemén már látszik a cinkos tudás.

Ő ébreszt rá –neki még könnyű -,

hogy ismét szeretnem kell a fiamat,

és másképp nézni feleségemre is…

és érezni, tudni végre: - bennük,

gyermekeinkben élünk újra.

 

 

Beremend, 2000. Október 04. Hajnal.

Budapest, 966. április 17.

                                                                Alföldi József

 

Egy unokáról

 

Egy pötty… az élet megjelent,

Az égből jött, és idelent

Egy új, csipetnyi kis kölyök

Egy szép nap közénk költözött.

 

Egy éve van már, egy tündérálom…

Egy új, nagy öröm, s ha nem is látom,

Vele sok boldog álmot látok… …

Jaj, mind … mind  nagyon vigyázzátok!

 

 

Beremend, 2000. Október 04-én 00^.48

 

Alföldi József

 

 

 

 

Körök

 

 

 

Körökben gyűrűzik a víz,

körökben gyűrűzik életünk.

Ki kísérel kitörni néha,

visszatér - újból halad velünk.

 

Ne térj ki!  Kövesd végig

a kört; és kezdj újra másikat!

Ne ítéld el a kitérőket,

kik így belátják hibáikat!

 

Kis körtől indulsz végtelenig,

majd újból szűkülnek a körök.

Ki nem igyekszel bölcsen élni,

sok éved léhán elpörög ...

 

Rakd egymásra - alulra nagyot,

feljebb mindig a kisebbeket!

Mementóul tűzgömböt felül ...

Fény nélkül ne múljék életed!

 

 

 

                  Beremend, 1964. február 15. 

 

 

 

                                                      Alföldi József

 

 

 

 

 

    Vágyakozó óda

 

 

 

Köszönj nekem!

Szólj hozzám!

Bátoríts!

Gyere, fogd meg tétova két kezem,

Míg rajtad játszik el képzeletem!

Üdvözölj! Nem hiába kértem jöttöd,

és vágyódva várom, hogyan köszöntöd

új barátod … ki tegnap még régi volt,

… mikor melledre világított a Hold,

és néma árnyak merültek a mélybe …

 

A víz sunyin-, cinkosan hallgatott,

várta, hogy bájosan finom alakod

belemerül, s majd körülölelhet…

és drága, szép, körteívű melled

nyaldoshatja finom hullámival’,

csókokat hint rá. Villámaival

feltüzel…árammal jár rajtad át,

letépi rólad a maradék ruhát;

és így terjed majd szikrázva tovább

forrongó testedről énreám a vágy.

 

Felhőhegy mögé surran most a Hold,

előlopózik száz apró kobold…

Suttogva hívnak, csábítva a bűnre,

reményt keltve dobnak fát a tűzre…

Milyen tűz lobog? Honnét fú a szél?

Ki szeret igazán, és ki csak beszél?

Mit ér a vágy, ha nem kíséri kéj?

… és ki nem fél, ha kifogy a remény??

 

A remény az soha nem fogyhat el!

Ne várj hiába! … Új hullámok jönnek…

Felszáll a köd, száradnak a könnyek.

Elmúlik az éj, lopózik a hajnal.

Betakarsz testeddel, kibontott hajaddal

Már együtt remegünk, nem a fázás reszket.

Két lélek, egy test… kezem nem ereszted…

és felülről már a Nap perzseli tested…

 

 

 

 

                 Beremend, 2002. március 22.

 

 

 

Alföldi József

 

 

 

 

 

Roland kis unokámnak ajánlom…

Új tiltások ideje

 

 

Ne lopj! - mondja a tízparancsolat.

Ne az enyémet lopd! - mondja más.

Ne ölj! - mondja a tízparancsolat.

Ne engemet ölj! - mondja más… …

 

Eljött hát ismét az a kor,

amikor ideje van a tiltásoknak.

De ma már kevés két kőtábla.

Új-, élőbb tiltások kellenek.

 

Mondom hát én a kisebbeket:

 

Ne gyere korábban, mint vártak!

Ne beszélj vissza a dadádnak!

Ne verd a kisebb csecsemőket!

Ne szekáld folyton az óvónődet!

 

Ne légy átlag az iskolában!

Ne bízzál meg minden tanárban!

Ne ítélj! … Nézd meg, ki mondta!

Magadnál legyél több naponta!

 

Ne akarj világmegváltó lenni,

bukásokban is elől menni!

Ne engedd levágni tollaid!

Válogasd meg barátaid!

 

Ne vágj bele a más szavába!

Ne hivatkozz az igazságra!

Ne vágjál fanyalgó pofákat,

és ne vágd ki-, szeresd a fákat!

 

Ne kéjelegj, ha kennek hájjal,

és ne csodálkozz nyitott szájjal!

Ne sunyíts mellé a hallgatódnak!

Ne mutass ajtót a panaszlónak!

 

Ne piszkíts rá a kútkávára!

Ne emelj kezet jó anyádra!

Ne rakd rá másokra gondjaid!

Ne taszítsd el a barátaid!

 

Ne bántsd, akiket szerethetnél!

Ne bánd, ha valakit megkövettél!

Ne adj agit a sok csalónak!

Ne nyiss ajtót a talpnyalónak!

 

Ne légy erős a gyengébbel!

Ne pisilj szembe a széllel!

Ne legyél mindig te középen,

és ne vagánykodj egy keréken!

 

Ne álmodozz egy más világról,

ne akarj lejönni Golgotáról!

Ne énekelj hamis hangon,

és ne csüngjél idegen rangon!

 

Ne felejtsd el a kezdő kört;

gyökereidet, jaj, le ne törd!

Ne nézz el barátod mellett,

ha utcán kéne felismerned!

 

Ne akarj megkapni mindent;

a sok tehertől ne rokkanj meg!

Ne akarj félszemű király lenni

vakok között, és kevélykedni!

 

Ne mások hátán juss előre!

Ne dobj követ a túlélőre!

Ne lépj rá egy-egy kisbogárra,

és ne vágj vissza minden vádra!

 

Ne akard folyton a Kékmadarat,

és ne istenítsd az aranyat!

Ne légy koldus és ne túl gazdag!

… ezt add tovább majd kisfiadnak!

 

Ne mérd folyton az idődet!

Ne ítéld el a kitérőket!

Ne fusson el előled az öröm,

és ne úgy kaparjon el tíz köröm!

 

Ne feledd, másnak is kell e hely,

míg lassan kiürül a kehely!

Ne feledd, eljön a „Nincs már holnap”!

Ne adj majd baksist a sírásódnak!

 

 

 

                          Beremend, 2001. március 22-23.

            

                                                                       Alföldi József

 

 

 

 

Külszolgálatosok

 

 

A bungallow alsó teraszán

egyedül ülök. Igazán

távol hazámtól.

A magányból 

most bő adag jutott.

Már három hónap elfutott

a szülőföld és családom nélkül.

Teraszom alatt csodásan kékül

a Földközi-tenger.

Mily csöpp az ember,

s mily nagy a magány!

Hiába a régi vagány ...

Bár külső tartásom még remek,

most hiányoznak a gyökerek.

 

(Legalább munkánk ’ha lenne,

de az otthoninak is csak tizede.

Bérünk - valutával szorozva -

a hazainak sokszorosa)

 

... És kollégáimnak dolgai:

- "munkájukat" ahogy szolgai

alázattal- és gerinc nélkül

végzik. Ezzel sosem békül

meg szívem és eszem.

A keresztvizet is leveszem

bármelyikről, ha gerinctelen,

és nem vezérli az értelem.

 

A pofámat tartani kéne tán,

hisz végül még az én hibám

lesz, ha durván elapad

a most dús deviza-patak.

 

... Csak hányingerem tudnám legyűrni,

de csahosokkal egybegyűlni

- alakoskodva - nem tudok.

És kik otthon angyalok

alakjában tetszelegnek,

más nyakára itt sunyin tesznek

kést, vagy hurkolt kötelet.

... És ezek jó pártemberek.

 

Mézes-mázosak a szavak.

Vigyázz! Tartsd távol magad!

Nemes ellenség nyíltan támad,

ők hátul harapják bokádat.

Nem különleges díszpéldányok,

szimpla, magyar honpolgárok ...

 

Elv és erkölcs otthon feledve

harácsolásba temetkezve

a szart is megennék talán,

csak nyerjenek a valután.

 

 

Algéria (Les Andalouses), 1983. 01. 07.

                                 

 

Alföldi József

 

 

 

Utószó prózában:   Ezt ki kellett fújnom magamból, mert most már biztosan tudom, hogy feleségem és kisfiam otthon útrakész, kiköltöznek ide hozzám.

Még hármat alszom, és megyek értük az orani katonai reptérre… …

 

 

 

 

 

 

Miért? … és miért nem?

 

 

Miért futunk mindig a vágyaink után?

Mért’ nem pihenünk egy hétköznap délután?

Miért zöldebb mindig a szomszédunk kertje,

és miért nem elég tenmagunk keresztje?

 

Miért a pózolás, a bálványimádás,

a sunyi barátság és a taktikázás?

Mért’ nem elegendő saját szerzeményünk,

tízparancsolat szerint mért’ nem élünk?

 

Miért fogadkozunk - gyenge akarattal

vizet prédikálva, bort nyelő garattal -,

miért nem élünk „csak” példás életet

gyermekeink előtt, „felnevelés” helyett?

 

Mért’ az önimádat és az önsajnálat,

a hamis mártírság, a mímelt alázat?

Mért’ nem köpjük már ki, ami nyomja begyünk?

Félünk, elveszítjük kínnal szerzett helyünk?

 

Miért a cinizmus, közöny és utálat?

Miért nem nemesít igazabb szolgálat?

Mért’ az önámítás, harc a mindenséggel?

Miért nem telik meg szívünk reménységgel?

 

Miért kellene Erdélyt visszakapnunk?

- Hol nem mi vetettünk, ott nekünk aratnunk?

Mért’ nem rakjuk rendbe a saját portánkat,

Hogy majd utódaink ne szidják anyánkat?

 

Miért a „nincs tovább”, miért az „elég volt”?

Miért nem kutatjuk, hol van még fehér folt?

Mért’ mondunk le könnyen arról, mit szeretnénk?

Miért nem hisszük el, lesz is még szerencsénk?

 

Miért a Hozsánna és a Halleluja?

Európa felé kinek visz az útja?

Miért verjük ismét falba a fejünket?

Mért’ nem takarjuk el csupasz fenekünket?

 

Mi ez a flancos dölyf? Mért’ a pénz az isten?

Miért nem szeretjük párunkat meghitten?

Mért’ egykéket nemzünk, hogy lassan kihalunk?

Miért nem látjátok? - Nem mi szaporodunk!

Miért félünk attól, hogy az élet véges?

Miért nem kétkedünk, hogy minden kétséges?

Miért őrjöngünk, és miért átkozódunk?

Miért nem térünk meg? Van kihez fogódznunk.

 

Mért’ nincs őszinteség, és mért’ nincs bocsánat?

Miért nem feledjük, ’mire nem jön válasz?

Miért a könnyek… a lázadás… a bánat?

Miért nem fogom be én is a pofámat?

 

                            * * *

 

Örökös miértek béklyóiban élünk.

Lesz „mégis” és „tovább”, nem hal ki reményünk.

Nem kussolhatok, hát küzdök ezekkel:

- A miértekkel és a miért nemekkel.

 

 

 

 

Beremend,   1999. április 22-23.

 

 

 

                  Alföldi József

 

 

 

 

Munkatársaimtól búcsúzva …Nekik ajánlom

Nem élet az …

 

 

Nem élet az, amit nem én élek…

Utamba ne álljon jótét-lélek!

Nem kell a mese, vigasz, más bármi,

Mit nekem akartok magyarázni.

 

A fénysebesség nekem egy semmi.

Énnekem végtelennek kell lenni…

Világítani, szülni és ölni…

- Szeretve és vígan megdögölni.

 

Suttogva üvölteni szerelmet,

Gerincesen kérni a kegyelmet,

Segítő kezet nyújtani másnak…

És vigaszt sok Hitetlen Tamásnak.

 

Elprédálni azt, mit mások nyertek:

- Az Istentől érdemelt kegyelmet?

Megtagadni el nem nyert szerelmet,

És megsiratni az elveszettet?

 

Nem csak megsiratni-, segíteni kell.

Nem mind barát az, aki ünnepel.

Nem én lopom el azt a csillagot,

Kit példaként tűztök, sem én vagyok.

 

Nem élet az, amit nem én élek.

Ki megért, ővele megbékélek.

Ne az én kontómra szórakozzatok!

Bohócnak én már túlkoros vagyok.

 

                                         * * *

 

Hitvesem – ezeket hallva – mondja:

- Így kellesz, nem’ mint a más bolondja.

 

 

 

 

Beremend, 2004. július 12-én koraéjjel.

 

 

Alföldi József

 

 

 

 

 

Elismerés …?

 

 

 

 

 

- Elismerés,

 

vagy átok ?!

 

- Meghalt,

 

ne bántsátok!

 

 

 

Meghalt ?!

 

- élt egyáltalán,

 

vagy csak volt, létezett ?!

 

mit őriz belőle

 

az emlékezet?

 

 

 

Ha már követ dobtok fejére,

 

legyen az hant sírgödrére!

 

 

 

 

 

 

Beremend, 1964. augusztus 16.

 

 

 

 

 

 

 

Fényképed előtt

 

 

 

 

Legszentebb emlékek. ... ... ...

 

Fényképed közöttük

 

- a Hold fényében -

 

őrt áll álmaimon.

 

 

 

Bocsásd meg a vádat kérdésimben’,

 

Anyám! - Miért nem vagy velem

 

éjszakákon át? Miért csak

 

e képet hagytad nekem?

 

 

 

Az élet neked kegyeket nem osztott,

 

bőkezű hozzád nem volt soha.

 

Láttalak sírni apró örömökön,

 

s rejteni mosollyal gondok rádtörését.

 

 

 

Mi lehet nagyobb a halál igazságtalanságánál ?! ...

 

Kemény napjaidért nem ezt érdemelted.

 

Szép évek nem teltek, s az őrült csontkezű

 

téged szemelt ki ... válogatatlanul ... sietve

 

 

 

leütni fejedről a koronát ...

 

... útjaim övezni glória volt.

 

Őrző szellemed már csak

 

a síron túlról érzem.

 

 

 

A szó kevés,a nyelv szegény.

 

A szenvedés az égre tör, s nem kisebbítheti szánalom.

 

... Ütnél csak számra, fenyítenél,

 

hogy enyhítené e nagy fájdalmat a kín !!

 

 

 

Anyám! - e szalag oly kevés gyászomhoz ...

 

Nem tudok felelni, ha kérdeznek: - Ki volt?

 

Szemfedődből rám miért nem hagytál

 

egy rojtot? - viselni szívemen balzsamként,

 

 

 

- bekötni szemem, fülembe tömni,

 

- eltakarni a világ örömeit,

 

- és hogy ne halljam üvölteni a kínt,

 

mely csontomba hatol, velőmet tépi?!

 

 

 

 

 

Még most is lázadok, Anyám, ellened!

 

Tudom, nem erény, de irigy vagyok rád, kinek már nem fáj.

 

Itt hagyni hűtlenséged vetem szemedre;

 

Hisz’ életed voltam, s te az életem.

 

 

 

Bocsáss meg mindent megbotló fiadnak!

 

Kemény szavam is szeretetet takart.

 

Sírodnál sem tudtam könnyeket ejteni;

 

öröm és fájdalom rejtve maradt bennem.

 

 

 

Vádolón szerető szavaimat halld meg!

 

Megbékélve nyugszol, Anyám, más világban ...

 

Fényképed elkophat, ráncok törhetik,

 

de szívem - míg dobog - őrzi emlékeid.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Beremend, 1963. augusztus 27.

 

 

 

 

 

 

 

                                                      Alföldi József